Oldalak

2016. április 25., hétfő

Székelyföldi mesék, Szent Anna tónál

Szombaton reggel megint korán keltünk. Figyeltünk minden időjárás jelentést, reménykedve, hogy megússzuk az esőt. Reggeli ébredezésnél a fejem fölött lévő ablakon nem kopogott az eső. Gyorsan kinyitottam, majd azzal a lendülettel be is csuktam, olyan hideg volt. De nem esett! Már Imre is csatlakozott hozzánk, teljes lett a csapat. Indulhatunk a Szent Anna tó felé. Az előző napi vacsora során megismerkedtünk a Vadon Egyesület új szakosztályának a természetfotó szakág vezetőjével, Dr. Szmolka Istvánnal, aki végig kísért minket ezen a napon. Csatlakozott hozzánk fia, Péter és menye Edit is, akik szintén nagyon jó fotósok. Volt kitől örökölniük.
A Szent Anna tó és a Mohos láp egymás mellett van, de a napfelkelte kb. fél órás eltéréssel éri el a tavat. Előző este még Barnival beszélgettünk, aki elmondta, hogy előbb a láphoz menjünk és amikor élesek lesznek a fények, akkor irány a tó. 
István olyan jól megszervezte az utat, hogy a napfelkeltét is hajlamosak voltunk neki tulajdonítani. Az előző napi borús, felhős, esős, szeles időt, mintha elvágták volna. Igaz, olyan hideg volt, hogy deres volt a fű a láp felé menet, de ez adott az egésznek valami különleges bájt. Az első dolog ami szembeötlött a parkolótól alig 50 méterre, egy tábla volt.
Rögtön eszünkbe jutott a székely mondás, úgy tűnik ezt komolyan veszik, valóban nem játék. Majd néhány méterre a táblától fel is fedeztünk egy két nyomot is. Voltak még más táblák is kihelyezve, de csak románul szólt a felirat. Meginterjúvoltam a doktor urat, mit jelent a kiírás, mire ő kicsit "székelyesen" válaszolt: "Ne szemetelj!, Nem véletlenül csak románul van kiírva." 
A lápnál egy tanösvényt hoztak létre, nagyon hangulatos volt a megközelítése a kis fapallón keresztül, s valóban szükség volt a gumicsizmára. Mit mondjak, csodálatos volt. Az a látvány, komolyan megérte. Gyönyörűek voltak a fények, a tengerszemekben visszatükröződő erdő... Le voltunk nyűgözve. Nem vagyok egy tájfotós, de megragadott a látvány, nem csak engem, mindenkit.

Tudtunk volna még bíbelődni a tájban, nem is beszélve az apróságokról, amiket lehetett volna még fotózgatni, de várt minket a tó. Visszafelé azért ismét volt egy kis székelyes beszólás, Istvánnál érdeklődtem, hogy milyen magasan vagyunk, de nem tudott válaszolni, monta, kérdezzük meg Petit a fiam. Peti néhány méterrel fentebb csak annyit válaszolt, hogy nem tudja, de ha megtudjuk, vonjunk le belőle két métert. Kb. ennyivel volt fentebb. Igyekezni kellett, reménykedve mentünk, hogy a tegnapi eső segít e nekünk. Hogy hogyan? Hát a víztükör feletti párával. Alig vártuk, hogy leérjünk. Fantasztikus látvány fogadott bennünket. 
Egyszer Jókai Mór is ellátogatott ide, ímígyen fogalmazta meg az akkor ott látottakat: „… Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös–körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.”

Pár szót a tóról: 
A Szent Anna-tó (románul: Lacul Sfânta Ana) egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység (Hargita megye) egyik kialudt vulkáni-kráterében, Tusnádfürdőhöz közel. Része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp található. A tó Sepsibükszád felől közúton is megközelíthető. A tó felszíne 0,22 km², alakja közel kör alakú, medre, amely az egykori vulkán krátere volt, tölcsér alakú. A víz planktonmennyisége és sótartalma alacsony (32 mg/liter), ennek ellenére a fenékre lerakódott feketés-barna iszap miatt a tó zavarosnak tűnik.
A Szent Anna-tó vízgyűjtő területe kicsi, semmilyen kapcsolatban nincs a helyi vízrajzi hálózattal, főleg a csapadék táplálja. Nincs közvetlen lefolyása, a víz csak a földbe szivárog el és bukkan fel később források formájában a vulkán külső részén. A csapadékmennyiség a tónál 600–700 mm/év, a lejtőkről lefolyó víz 1000-1500 mm, a víz párolgása pedig 500 mm körüli. Ezek szerint a vízszintnek évi 0,5 milliméterrel növekednie kellene, de a föld alatti lefolyás miatt csökken. 1867-ben a legnagyobb mélység 12 m volt, 1907-ben 8,5 m, jelenleg pedig 7 m. Ezt a folyamatot a meder feltöltődése és a növényzet terjedése okozza. Néhány évtized múlva, előreláthatólag az egykori Mohos-tó sorsára jut, helyén nem marad más, csak egy láp. (forrás: wikipédia)






Bejött! Pára mindenütt, amit a fenyveseken átszűrődő nap sugarai világítanak meg. Minden, mintha festve lenne, mintha egy tündérmesébe léptünk volna. A meséből csak egy apró mondat szabadított ki, itt szoktak inni a hegyről lejövő medvék. Talán, ha szerencsénk lesz, még láthatunk is egyet. Nem tudom mi a nagyobb szerencse, ha látunk, vagy ha nem? Mondjuk azt, hogy szerencsére nem láttunk, de nagyon jól mutatott volna a szemben lévő ködös oldalon. 
Az idő lassan kezdett melegedni, a napon kifejezetten jó idő volt, nagyon élveztük ezt a megnyugtató csendet, melyet néha csak a fényképezőgépek kattogása zavart meg. 



A délelőtt zárasa nem lehetett más, mint az elmaradhatatlan csoportos reggelizés. Na persze csak telefonos megörökítés lett belőle, de majdnem belefért mindenki. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése