Oldalak

Cikkek

Vadak a tájban – tájkép vadakkal

Mikor két évtizeddel ezelőtt belevetettem magam a hazai nagyvadak fotózásába, mindenáron olyan képet szerettem volna készíteni, amin a becserkelt vadállat szinte kitölti a képet. Volt akkoriban egy kiváló teleobjektívem, egy Meyer Optik Gorlitz Orestegor 500mm f/5.6, melyet a mai napig megőriztem, sőt néhány évvel ezelőtt még a Canon EOS 350 D vázzal használtam is egy átalakítón keresztül.
Akkoriban azokat a képeket, melyeken a vad távoli képelemként, esetleg távoli sziluettként jelent meg, nem sokra becsültem, mondván nem tudtam elég közel kerülni a témához. Aztán az idő múlásával egyre több olyan képem született, amin a vad kitölti a teret, uralja a képet. Azonban még mindig azt éreztem, hogy valami baj van a fotóimmal, nem adják vissza azt az élményt, amit szeretnék. Ekkor jöttem rá, hogy amit addig a fotózásnak véltem, az nem volt mást, mint dokumentarista képalkotás, de amit valójában szeretnék, az az érzékekre ható művészi vadfotók készítése.
De mire is van szükség ahhoz, hogy a vadakról készült fotográfiánk több legyen egyszerű dokumentálásnál? Ehhez a kérdéshez szedtem össze néhány választ a teljesség igénye nélkül a „tájkép vadakkal” műfaj bemutatásával.

Ha azt szeretnénk, hogy a fényképünk beszédes legyen, láttassuk a környezetet, a tájat, melyben az állat él! Vannak olyan jellegzetes tájaink, melyek a beavatottak számára azonnal felismerhetőek egy-egy kép alapján. Ilyen például Gemenc, a vén fűzfák övezte holtágaival, alacsony vízállásnál a holtágakból kiemelkedő homokzátonyaival. De ilyenek a gyulaji dombok a hullámzó fenyérfűvel borított felszínűkkel. És ilyen számomra az Őrség, harsány zöld színeivel, a kaszálórétek és erdők váltakozó színfoltjaival, meseszerű, erdőövezte tavaival.
Ismernünk kell tehát a tájat, a tájegységet, vagy tájrészletet, ahol fotózni szeretnénk. Tudnunk kell, hogy milyen vadra számíthatunk az adott élőhelyen. Sokszor persze a szerencse is kedvez a fotósnak, de én általában feltérképezem a helyet vadmozgás szempontjából, majd a helyszíneken többször ellenőrzöm a képkivágatokat, megkeresem azt a pontot, ahol majd érdemes beálcázva várakozni, ahonnan egy adott napszakban a legszebbek a fények. Aztán bizakodva többször felkeresem azt a helyszínt, ahol a vadak előfordulási gyakorisága és a látványos táji háttér találkozik egymással.
A tájképi élmény a képen egészen odáig fokozható, amikor a fotózott állat már maga is csak kicsinyke eleme a tájnak. Ezek a képek már inkább a tájkép kategóriába sorolhatóak, de annál mégis többet mondanak, érdekesebbek a képet szemlélő számára.
Érdemes kipróbálni, hogy miután sikerült például egy gemenci holtágat fotóznunk a távolban átváltó, átúszó szarvas rudlival, akkor ugyanazzal a beállítással elkészítjük a képet a rudli nélkül is. Meg fogunk döbbenni a különbségen, még akkor is, ha a tájkép önmagában is gyönyörű.
Meghatározó a kép hangulatának szempontjából, hogy egy magányos állat, például egy szarvasbika áll szoborszerűen a tájban, vagy esetleg egy vaddisznó konda szalad keresztül a képmezőn.  A vadakat ábrázoló tájkép is lehet csendélet vagy dinamikus történések helyszíne.
Ügyelnünk kell arra, hogy az állatot átölelő táj képkivágata önmagában is harmonikus legyen. Ne legyenek rossz helyen elmetszett táji elemek, zavaróan belógó növényzet, faág, fűszálak. Inkább vegyünk egy szűkebb, vagy egy tágabb képkivágatot, de a látvány tökéletességére törekedjünk! Itt is igaz az aranymetszés szabálya, vagyis, hogy amit ki akarunk hangsúlyozni a képen, azt ne a kép közepére szerkesszük, hanem a harmadoló vonalak metszéspontjának közelébe. Én nagyon szeretem hazai vadászfestők munkáit tanulmányozni, mert ezek a műalkotások a legtöbb esetben pont a táj és az állat kölcsönös harmóniáját hangsúlyozzák. A látásmódot tekintve a fotós sokat tanulhat belőlük.

A táj más és más arcát mutatja a hajnali fények kibontakozásakor és a napnyugta előtti utolsó óra perceiben. Ilyenkor változik a leggyorsabban a táj hangulata, a látható részletek, a tónusok mértéke. De mást mutat meg magából a táj borús időben, esőben, és közvetlenül eső után. Az évszakok hangulatjegyei pedig még jelentősebb hatással bírnak. Gondoljunk a hóborította erdőre, melyben csak a fák törzse húz éles kontúrt a fehér háttér előtt. Ha ezeket a függőleges sötét kontúrokat például egy szarvas alakja töri meg, valamely harmadoló pont közelében, az tetszeni fog a szemünknek.
Használjuk ki a tájat súroló és a szórt fényeket!
A vadak fotózásánál fontos szempontok lehetnek az állat aktuális habitusa és az éven belüli időszakokhoz köthető viselkedési szokásai is. Gondolok itt a szarvasbőgésre, vagy a dámok barcogására, a dunai holtágakon átúszó rudlikra és kondákra, a nyári réteken szerelmi köröket járó őzbakokra és sutákra, a havas tájban ugrálva egerésző rókákra, és még sorolhatnám a témákat, melyek évszakokhoz, időszakokhoz és időszaki viselkedésekhez kötődnek.

Mielőtt elindulnánk a vadak nyomában érdemes felvenni a kapcsolatot a helyi természetvédelmi őrrel és a helyi vadgazdákkal. Egyrészt tudjanak rólunk, hogy a területen leszünk, akkor sok konfliktus elkerülhető lesz, másrészt kölcsönös bizalom esetén sokat segíthetnek nekünk információkkal a vadak előfordulási helyéről és idejéről.

Ha sikerült elkészítenünk azt a fotót, amelyre jól esik ránéznünk, amelyre büszkék vagyunk, és amely visszaadja annak a pillanatnak a varázsát, amikor lenyomtuk az exponáló gombot, akkor a képet ne hagyjuk a digitális világban kallódni! Ezeknél a fotóknál a legszebb, leglátványosabb végeredmény a bemutathatóság szempontjából, ha festővászonra nyomtattatjuk és vakrámára feszíttetjük. A mérete legalább 50x75 cm-es legyen! Saját tapasztalatból mondom, megéri!


Végül pedig ne felejtsük, a „vadak a tájban” stílusú képek készítésénél a vad és a táj együttes harmóniájának láttatása a cél!


Orosz György
www.oroszgyorgy.hu


A cikk a Foto Mozaik című havilap 2012. áprilisi számában jelent meg.

1 megjegyzés:

  1. Ezzel az irással csak egyetérteni tudok. A fényképezés lényege, hogy megörökítsük azokat a pillanatokat, amelyeket a természetben megélünk. Ha látunk egy vadat, akkor nem csak egy számunkra kedves élőlényt látunk, hanem azt a környezetet is, ahol él, az erdőt, a mezőt, ami elválaszthatatlan a vadtól. A kettő csak együtt létezik és nekünk, elhivatott természetfotósoknak e kettőt együtt kell bemutatnunk. Gratulálok a cikk írójának.

    VálaszTörlés